„Nehéz a dolgot szépíteni: a Magyar Köztársaság elnöke a közrend és a legitim kormány ellenében, az ország közlekedését megbénító magánfuvaros blokád mellé állt. Nem igaz, hogy a nyilatkozataival és határozott kiállásával visszatartotta a kormányt a katonai erő bevetésétől, mert ilyen szándék nem volt. De az sem az államfőn múlt, hogy a kormány a rendőrséget használja a rend helyreállítására, mert a rendőrség vezetői jó előre kilátásba helyezték a parancsok megtagadását. Azonban az államfőnek egyetlen szava sem volt a kormány, csak a blokádozók mellett, a műtétből lábadozó kormányfőnek pedig barátságosan a lemondást ajánlotta. A két régi barát és 56-os harcostárs, az államfő és a kormányfő kapcsolatában azokban a napokban valami véglegesen megszakadt.
A taxisblokád idején nem merült fel a karhatalom bevetése az első útakadályok létrehozói ellen, de Barna Sándor, a főváros akkori rendőrfőkapitánya mégis jónak látta idejében közölni, hogy ha erőszak bevetésére kapna parancsot, megtagadná, s ehhez megerősítésért az államelnökhöz futott.
A rendszerváltozás első kormányával szemben megfogalmazott utólagos jobboldali kritika épp a kemény kezet hiányolja, a radikális átalakítást, akár a demokratikus játékszabályok felfüggesztését is a kommunisták és a kommunista rendszer maradékának eltakarításával kapcsolatban. Csakhogy a kemény kéz, az erő alkalmazásához erőszakszervezetek is kellenek, a taxisblokád eseményei pedig épp azt mutatták meg, hogy miben és mennyire nem engedelmeskedtek a rendfenntartó szervek az új rendszernek. Az már csak hab a tortán, hogy egy mai sztárügyvéd, az akkori XIII. kerületi vezető ügyész is a barikádokon ágállt. Na, nem a XIII. kerületben, hanem a Szent István körút másik oldalán, az V. kerületben.